Családi ház blog

E-napló, egyszerű bejelentés az építtető szemszögéből

2016. szeptember 1.
09 bloghoz

A családi ház építők már bizonyára tájékozódtak arról, hogy 2016 július 1-jétől a 300 m2-nél kisebb hasznos alapterületű lakóépületek „egyszerű bejelentés” alapján építhetők. Az „egyszerrű bejelentés” tulajdonképpen a meghatározott tartalmú kivitelezési tervdokumentáció elkészítését és annak elektronikus naplóba való feltöltését jelenti. Írásunkban ezt az egyszerű bejelentés folyamatát, az elektronikus napló megnyitását írjuk le részletesen.

Ahogyan eddig is, első lépésként meg kell terveztetnünk álmaink otthonát az építész tervezővel. A korábbiakkal ellentétben nincsenek már méretbeli és egyéb teljesítménybeli határértékek, minden esetben meghatározott, egyedi tartalmú kivitelezési dokumentációt kell készíttetnünk. A dokumentációnak építész, tartószerkezeti, épületgépészeti és épületvillamossági tervfejezeteket kell tartalmaznia, ezeken felül kötelezően meg kell bízni az építész tervezőt minimum 6 alkalmas tervezői művezetéssel is, hogy a tervező végigkísérje a ház terv szerinti, szakszerű megvalósítását.

A tervek elkészülte után, az építtetőnek meg kell nyitnia az e-naplót. Az elektronikus naplópa való belépéshez minden esetben szükség van ügyfélkapura, melyen keresztül be tudunk lépni a rendszerbe. Az első belépés alkalmával ki kell töltenünk személyes adatainkat, fontos hogy olyan email-címet adjunk meg amit gyakran olvasunk. Itt kapjuk meg a Napló Ügyfél Jel-ünket is (NÜJ), mely a személyes azonosítónk lesz a rendszerben.

Az adatok megadása után indíthatjuk el a napló készenlétbe helyezését az „Új e-napló egyszerű bejelentés kérelem benyújtása” gomb megnyomásával. A tervezett épület adatai, úgy mint a hasznos alapterület, lakások száma, érték, építési helyszín, itt kell megadni. Az építész tervező és a szakági tervezők adatait is ki kell töltenünk. Kérjük bizalommal tervezőnket, aki segítségül lesz a napló megnyitásában.

A fentiek után következik a bejelentés lényeges eleme, a tervdokumentáció feltöltése. Jogszabály szerint erre csak az építész tervező jogosult, ezért meg kell hívnunk a naplóba az építészt a NÜJ száma alapján, hogy eleget tudjon tenni kötelességének, fel tudja töltei a tervdokumentációt. A terveket kategorizálva, „.PDFA” formátumban kell feltölteni.

A dokumentumok feltöltéséről az építész értesíti az építtetőt, aki ez után tudja megrendelni a napló készenlétbe helyezését. A készenlétbe helyezéshez a rendszer díjbekérőt bocsájt ki. A naplót ugyanis csak meghatározott redszerhasználati díjjal lehet igénybe venni. A néhány ezer forintos díj megfizetése után a rendszer automatikusan készenlétbe helyezi az e-naplót. Ezzel a napló állapota „benyújtva” lesz.

A benyújtást követően, 15 nap elteltével kezdődhet meg a kivitelezés. A napló megnyitásával párhuzamosan a rendszer értesíti az illetékes építéshatóságot és építésfelügyeletet a kivitelezés megkezdéséről. Ezek után az építési terület átadásával el is kezdődhet az építkezés.

google_plustwitter